BEMUTATKOZÁS
Miskolczi Attila vagyok és Debrecenben képzem a jövő biztonságosan közlekedő sofőrjeit, a Banya Autósiskola színeiben. Több mint másfél évtizedig vezettem mentőt, így a legszélsőségesebb körülmények között is közlekedtem már. Többek között ezt a tudást fogom átadni Neked.
TÜRELEM, BIZTONSÁG ÉS EMPÁTIA A VOLÁN MÖGÖTT
Az oktatás ötlete szinte a véremben van: nevelőapukám 52 éve dolgozik gépjárművezető-szakoktatóként. Mivel 4 éves korom óta az életem része, már gyerekként is rengeteget láttam ebből a gyönyörű, de kihívásokkal teli hivatásból. A saját, nagy elhatározásom a COVID előtt született meg, a képzést végül két éve tudtam elkezdeni, és tavaly sikeresen be is fejeztem.
Hogy miért vágtam bele? Tizenhat év mentőgépkocsivezetői múlttal a hátam mögött rengeteg mindent láttam az utakon. Úgy éreztem, tennem kell valamit: szerettem volna aktívan hozzájárulni ahhoz, hogy a jövő sofőrjeit defenzívebb, szabálytisztelőbb vezetésre neveljem. Ha csak egy picit is tudok ezen javítani, már több mint a semmi! Emellett az is motivált, hogy az egészségügy nehézségeiből kicsit kiszakadva, pozitívabb élményeken keresztül foglalkozhassak az emberekkel.
Számomra minden egyes tanulóm sikeres vizsgája a legnagyobb öröm, hiszen nekik az a csúcs. Ha mégis ki kellene emelnem egyet, egy babát váró tanulóm története jut eszembe. Októberben kezdtük a közös munkát, és hamar kiderült, hogy a vezetés nem a veleszületett tehetsége. Az idő is szorított, hiszen február elejére várták a kis jövevényt. Hatalmas munka volt mindkettőnk részéről, de sikerült meggyőznöm, hogy ne kapkodjunk, és fordítsuk a javunkra a januári, havas időjárást. Végül január közepén sikeres forgalmi vizsgát tettünk, így hárman.
Vallom, hogy egy jó oktatónak kicsit pszichológusnak is kell lennie. A családom szerint is remek emberismerő vagyok, és hamar ráérzek, hogyan kell kommunikálnom a legkülönbözőbb személyiségekkel. Pontosan tudom, mi hat rájuk, hogyan lehet őket motiválni, és ha kell, hogyan öntsek beléjük lelket, hogy a kezdeti bizonytalanság ellenére is kitartsanak az elhatározásuk mellett.
Jobb vagyok-e a többi oktatónál? Ezt nem tisztem megítélni. De abban biztos lehetsz, hogy a mentős múltamból hozott higgadtsággal, végtelen türelemmel és megértéssel foglak végigkísérni ezen az úton. Bízz magadban, én pedig kihozom belőled a legbiztonságosabb sofőrt!